Hirmondo

2018. február 5.

Megszakadt a győzelmi széria

Megszakadt a győzelmi széria

Megszakadt a címvédő Sepsi–SIC győzelmi sorozata, miután a női kosárlabda Nemzeti Liga alapszakaszának utolsó, 18. fordulójában 77-68 (21-20, 22-14, 15-16, 19-18) arányú vereséget szenvedett a Kolozsvári Egyetem csapatától a Horia Demian Sportcsarnokban. A zöld-fehérek az aktuális versenykiírásban 15 győzelmet követően maradtak alul az előző idény ezüstérmesével szemben, de a vereség ellenére az első helyen zárták az alapszakaszt, míg a céhes városiak ötödikek lettek.

Hagyomány és nyitás

Hagyomány és nyitás

Siklódi Zsolt ötletgazda és kurátor váratlan, ugyanakkor tragikus távozása fájdalmas, valamint szükségszerű újragondolásra késztette az immár ötödik kiadásához érkezett Székelyföldi Grafikai Biennále szervezőit – hangzott el az általuk tartott bemutatkozó és elképzelés-ismertető sajtótájékoztatón. A rendezvény előkészítésével és lebonyolításával a három székely megye tanácsa által megbízott csapat összetételét Imreh-Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ (KMMK) vezetője ismertette.