Hirmondo

2018. január 23.

A múzeum önmagában csak holt tárgyak raktára

A múzeum önmagában csak holt tárgyak raktára

Haszmann Pál bonyolult, de lelkesedéssel teli időszakban, 1942. augusztus 12-én született Alsócsernátonban, nagy hivatástudattal megáldott néptanítói családban. Fiatalkori évei a háromszéki értelmiségi, kuriális családok sajátos korabeli sorsát is tükrözi. A szászrégeni középiskolában érettségizett 1960-ban, majd a kézdivásárhelyi mezőgazdasági iskolában posztliceális képzésben vett rész 1961–1964 között. Szakmai, néprajzos muzeológusi ismereteit Bukarestben bővítette 1982–1985 között. Pár éven át (1964–1970) előbb Szászrégenben, majd rövid ideig a kézdivásárhelyi múzeumban dolgozott. Közben cselekvően részt vett az édesapja által megálmodott csernátoni tájmúzeum alapításában, mely éppen 45 évvel ezelőtt, 1973. február 25-én nyitotta meg kapuit az alsócsernátoni Damokos-kúriában.

Egy józan román hang

Egy józan román hang

Egészen szokatlanul józan, nyitott és jövőbemutató hangot ütött meg (tegyük hozzá gyorsan, nem először) az Identitás és Dialógus Egyesület (AID). Az Alexandru Andriesei által vezetett civil szervezet nyílt levelét a három magyar párt autonómiával kapcsolatos közös állásfoglalásáról érdemes lenne teljes terjedelmében lehozni, de helyszűke miatt kénytelenek vagyunk rövidíteni rajta. A helyi RMDSZ-vezetők vesszőparipája, hogy ők nyitnának a románság felé, de „nincs partner, akivel beszélni lehetne”. Ajánljuk szíves figyelmükbe az alábbi dokumentum szerzőit.

Az első nagy találkozás

Az első nagy találkozás

Kis híján saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy nagyon is valós a székely mondás: a medve nem játék. Gyűjtőmunkába fogtam egy medvés könyvhöz. Medvés történeteket göngyölítek fel, és mivel a tervek szerint a könyv gazdagon lesz illusztrálva, nekiláttam medvéket fotózni. Csakhogy hamar rá kellett jönnöm, nem is olyan egyszerű feladat, mert hiába hallom a rádióban, látom a tévében, olvasom az újságban, hogy nagyon el vannak szaporodva a medvék, erdőjárásaim során eggyel sem találkoztam.

Munkaigényes, precíz sportág

Munkaigényes, precíz sportág

Amint arról beszámoltunk, Kézdivásárhely első alkalommal adott otthon műkorcsolyaversenynek, a hétvégi Román-kupán 61 versenyző siklott végig a jégen, és bár egyelőre háromszéki korcsolyázónak nem szoríthattunk, de tapsolhattunk a csíkszeredai és felcsíki tehetségeknek. Ez alkalommal sikerült beszélgetnünk a híres csíkszeredai Bogyó-Löffler Mária edzővel, akinek három tanítványa is kijutott az olimpiára, és akit a mostani nemzetközi sikertelenség okairól kérdeztünk.

Látogassák bizalommal

Látogassák bizalommal

A Sepsiszentgyörgyön működő Erdélyi Művészeti Központ (EMŰK) vezetője, Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész nemcsak szakértelemmel, hanem lelkesen és odaadással végzi a tisztségével járó sokoldalú és felelősségteljes munkát. De nem is lehetne ennek másként eleget tenni, hiszen egy eddig nem létező kulturális intézményt kell felépítenie. Ugyanakkor az erdélyi képzőművészet értékei felkutatásának, bemutatásának és megmentésének nemes feladata is az ő vállait nyomja.