Hirmondo

2018. január 17.

Kettő az egyben

Kettő az egyben

Kétkötetnyi publicisztika egyazon borítólapok között, beszédes karikatúrákkal fűszerezve. Két szerző tollából született jegyzetek gyűjteménye. Egybe fűzött, azonban egymástól elhatárolható szellemi termék – talán így határozhatnánk meg Ambrus Attila Szóbeszéd, illetve Sarány István Szertelen szóbeszéd című könyvének lényegét. Bemutatóját hétvégén ejtették meg a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.

Előrehoznák a választást

Előrehoznák a választást

Ludovic Orban, az államfőhöz közel álló Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt mondta, kizárólag a Szociáldemokrata Pártot (PSD) terheli a felelősség a Romániában állandósult politikai válságokért és „katasztrofális kormányzásért”. A liberálisok fő célja a PSD eltávolítása a kormányból, ezért előrehozott választások mielőbbi kiírását kérik az államfőtől, ha pedig ez alkotmányos akadályokba ütközne, készek megszavazni bármilyen kormányt, amelyben a PSD nem vesz részt.

Statisztikailag sem lehet mindenki épeszű

Statisztikailag sem lehet mindenki épeszű

A sárga irigység eszi meg a külföldi sajtós kollégákat, különösen a tévéseket. Nincs még egy olyan ország, ahol ennyire egyszerű kitölteni a tévéműsort, mint nálunk, főleg az úgynevezett hírtelevíziók műsorát. A román politikai osztály tagjai, mintha csak fizetett alkalmazottjai lennének a fent említett sajtóorgánumoknak, havi rendszerességgel szállítják a cirkuszt – ha már kenyeret nem tudnak. Nem kell tenni egyebet, csak ezt a rengeteg okos embert beültetni egy stúdióba, és lehet osztani az észt, s ez minimális költséggel figyelemre méltó nézettséget hoz.