Hirmondo

2017. december 19.

A Mester köszöntése

A Mester köszöntése

Bensőséges és megható ünnepség keretében köszöntötték 80. születésnapja alkalmából Jánosi József néptáncost, koreográfust és néprajzkutatót egykori tanítványai, munkatársai, barátai, tisztelői, leányai és unokái vasárnap délután a Háromszék Táncstúdióban. Az ünnepeltet születésnapi népdalt énekelve fogadta a jelenlévők népes tábora, akik között volt és jelenlegi táncos, énekes, zenész, valamint kórista is szép számmal akadt. 

„Édesanyámnak köszönhetem a könyvek szeretetét”

„Édesanyámnak köszönhetem a könyvek szeretetét”

Bartos Zsuzsa 1980-ban született Kovásznán, de szülei Kézdivásárhelyen laktak, a céhes városban nőtt fel. A Bod Péter Tanítóképzőben induló Református Kollégium legelső évfolyamán érettségizett, jelenleg Brassóban lakik a férjével és két lányával. Az Alkonyőrzők két kötete a magyarországi Könyvmolyképző Kiadó Kft. gondozásában jelent meg, ahol Zsuzsa időnként szerkesztőként is bedolgozik. Már a következő kötetét írja, amiben a közösségi média szerepének a jövőjét gondolta tovább.

A nemzetáruló lélekkufár

A nemzetáruló lélekkufár

Az elmúlt hét kiemelkedő politikai eseménye a Jobbik valamint az SZDSZ utódpártjainak közös tüntetése volt. (Egy zárójelet megérdemel az SZDSZ-utódpártiság kérdése: az, hogy az SZDSZ tovább él a pénteki tüntetőkben, Momentumban, az Együtt-ben és az LMP-ben, nem jelenti azt, hogy a párt legvehemensebb nemzetellensége ne élne tovább egy másik politikai alakzatban is, a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalícióban.)