Hirmondo

2017. november 8.

Hagyományos ízek boltjából?

Hagyományos ízek boltjából?

Újfajta közétkeztetési lehetőség bevezetésével kísérletezik a kormány, ez sok család számára jelenthet bevételi lehetőséget, de a szigorú elvárások miatt nehezen főzhetnének házias ételeket. Tervek szerint úgynevezett Helyi Gasztronómiai Pontokat létesíthetnének családi vállalkozások, engedélyezett magánszemélyek, ahol házias, hagyományos módon elkészített menüt kínálhatnak ügyfeleiknek.

A katalánok igaza

A katalánok igaza

A katalán függetlenség október 29-én történt kikiáltását követően a spanyol alkotmánybíróság törvénytelennek nyilvánította és felfüggesztette azt, majd a madridi kormány feloszlatta a katalán parlamentet, menesztette a kormányt és december 21-re előrehozott választásokat írt ki. Mindezt tetőzte a spanyol központi büntetőbíróság döntése, elrendelte a leváltott katalán kormány nyolc tagjának előzetes letartóztatását, melyet végre is hajtottak.