A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

2017. október 26.

Edzőváltás a Sepsi OSK-nál

Edzőváltás a Sepsi OSK-nál

Az egy évvel ezelőtti forgatókönyv kedden is megismétlődött a Sepsi OSK számára, azzal a különbséggel, hogy ezúttal kevés ellenállást tudtak tanúsítani a jóval erősebb Krajovával szemben a Román-kupa tizenhatoddöntőjében. Az oltyánok sima 2-0-s sikerrel lépték le a piros-fehéreket. Mint utóbb kiderült, ez volt Suciu Valentin számára az utolsó mérkőzés a sepsiszentgyörgyiek kispadján, négy év után tegnap szerződést bontottak a trénerrel.

A kötelező jármű-felelősségbiztosításról (I.)

A kötelező jármű-felelősségbiztosításról (I.)

A gyakorlatban manapság már ritka azon háztartások száma, ahol nincs legalább egy gépjármű, ezért a kötelező jármű-felelősségbiztosítások (RCA) jelentősége nagyon megnőtt. Ennek ellenére a köztudatban sokszor egyáltalán nem világos, hogy ezek a biztosítások hogyan is működnek, mi a különbség a fent hivatkozott kötelező biztosítás, illetve a fakultatív járműbiztosítás, az úgynevezett CASCO között.