Hirmondo

2017. október 10.

Eljött a cselekvés ideje

Eljött a cselekvés ideje

Teodor Meleşcanu román külügyminiszter szerint törvénytelen eldönteni egy ország feldarabolását, anélkül hogy tárgyalnának az illető ország kormányával, az egyedüli olyan szervezettel, amely megtestesíti az állam szerkezetét. Álláspontjuk pedig olyan elveken nyugszik, amelyeket érvényesíteniük kell, ha tiszteletben akarjuk tartani a nemzetközi jogot – tette hozzá szombaton, a NATO Bukarestben megtartott 63. parlamenti közgyűlésének egyik bizottsági ülésén elhangzott előadásában.

Tiltsák be a Real Madridot!

Tiltsák be a Real Madridot!

Egyik szemem sírt, a másik könnyezett nemrég a protévés Bajnokok Ligája meccsen, mégpedig a Borussia Dortmundért. Olyan szép sárga-fekete mezben, mintha milanói divattervezők ókumlálták volna ki, olyan pacsirtatorkú szurkológárda, hátuk mögött az EU-motorja német gazdaság és sok millió reménykedő tévénéző hogy hátha végre, végre, és akkor jön a Real és ájncvájdráj elpáholja őket, most örvendjenek, ha az Európa Ligába potyognak ki és nem még lennebre, a FC Voluntari szintjére, vagyis a semmibe.

Kovászna, a mofetták városa

Kovászna, a mofetták városa

A kovásznai Bardócz Áron egy reggel arra ébredt, hogy a lovai elpusztultak az istállóban, és amikor kihívták az állatorvost, megdöbbenten tapasztalták, hogy egy láthatatlan erő, vagyis gáz végzett velük: a széndioxid. Bardócz már ismerve a széndioxid jótékony hatását is, úgy döntött: többé nem foglalkozik állatokkal, inkább gyógyászati célra használja a gázfeltörését. Történt mindez az 1880-as években. Azóta a fürdővárosban már ipari méreteket öltött a mofettázás – derült ki a Dr. Benedek Géza Szívkórház fizikusával, Gyila Sándorral folytatott beszélgetésünkből.

Porszem és várfal

Porszem és várfal

Kapom a provokatív meg a tehetetlenségből csodálkoztatásba csapó kérdéseket egy kávé, egy pohár bor mellett. Az, hogy nekem válaszolnom kell, valószínű a hivatásomból eredeztethető. Az író nem híreszteli magáról, hogy mindent tud, legalábbis az, aki komolyan veszi hivatását és a maga meglévő tudását. De valami válaszfélét csak adni kell az embereknek, nem is beszélve a magyarázatról. Mi miért történhet meg, és szükségszerűen úgy történhet-e, ahogy látjuk a történelemben?