Hirmondo

2017. szeptember 28.

Elkezdődött az aláírásgyűjtés

Elkezdődött az aláírásgyűjtés

Ha Románia olyan „példamutatóan” megoldotta a kisebbségi kérdést, ahogyan állandóan dicsekszik vele, akkor miért küzd minden eszközzel az ellen, hogy ezt a területet szabályozza az Európai Unió? – vetődött fel tegnap Sepsiszentgyörgy főterén, Európa térképe előtt. Vincze Loránt FUEN-elnök, Tamás Sándor megyetanácselnök és az akció „civil arcainak” jelenlétében hivatalosan is megkezdődött a papíralapú aláírásgyűjtés a Minority Safe Pack polgári kezdeményezéshez.

Megfélemlítés vagy hadgyakorlat?

Megfélemlítés vagy hadgyakorlat?

A török államfő nemrég kijelentette, hogy országa hadereje nem céltalanul kezdett hadgyakorlatot a kurdok által lakott Észak-Irakkal határos délkelet-törökországi tartományban. A közérthetőség kedvéért pedig azt is hozzátette, hogy amennyiben az iraki kurdok szeptember 24-én megtartják a népszavazást, és netán az általuk lakott terület függetlensége mellett döntenek (ami meg is történt), akkor „egyik éjszaka egyszer csak beállíthatunk,” vagyis lerohanhatják őket.