Hirmondo

2017. augusztus 2.

Beoltassam, ne oltassam?

Beoltassam, ne oltassam?

Ki döntheti el, hogy elvegye-e saját, vagy más életét? A biblia szerint csak Isten. „Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?” – mondja Pál apostol a korinthusbeliekhez írt első levelében. Ha innen indulunk ki, akkor a saját életemet sem vehetem el, de jöjjünk „közelebb”, mert a biblia olvasása erősen kiment divatból, öngyilkosságból világbajnokok vagyunk.

Milyen ünnepre számíthatunk?

Milyen ünnepre számíthatunk?

Egy magát de facto ortodox nemzetállamként definiáló Románia 2018 decemberében a – fogalmazásukban – a román történelem legnagyobb megvalósításának 100. évfordulóját ünnepli, a magyar közösség ugyanezt a dátumot gyásznapként tartja számon. Az RMDSZ-nek különleges szerep jut ebben az időszakban, hiszen a román média és a románság szerint a szövetség szájából elhangzottak a magyarok üzenetét jelentik. Mit tehet a hátralévő hónapokban az RMDSZ, mi a megfogalmazott feladata, kérdeztük Porcsalmi Bálint ügyvezető elnököt.