Hirmondo

2017. július 18.

Bilincstelen vagyonellenőrzés

Bilincstelen vagyonellenőrzés

Jó néhány évvel ezelőtt egyik szenátorunknak kiszámítottam, hogy a béréből közel sem jön ki az éppen akkor átadott villája értéke, még akkor sem, ha közben semmit sem evett volna. Ekkor jött a magyarázat, hogy örökölt, földeket kapott vissza, onnan a sok pénz. A valóság az, hogy még azzal sem jött volna ki a frissen felépített villa ára, ráadásul a vagyonbevallásában még eladatlanul szerepelt a szóban forgó birtok is.

Online aláírási kampány

Online aláírási kampány

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség hétfőn sajtótájékoztató keretében indította el a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés online aláírási kampányát. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a szövetség által létrehozott jogaink.eu internetes felületet ajánlotta az erdélyi magyaroknak, amelyik többek között abban is segítséget nyújt az aláíróknak, hogy megtalálják lakcímük postai irányítószámát.

Kétkerekűek parádéja

Kétkerekűek parádéja

Bár az időnként csapadékossá váló időjárás belerondított a tizenhatodik alkalommal „tető alá hozott” kézdivásárhelyi motorostalálkozó zavartalan lezajlásába, mégis jó hangulatú rendezvényen vehettek részt azok, akik úgy döntöttek, pénteken és szombaton Fortyogófürdőn töltik el az idejüket. Voltak koncertek, rendben lezajlott a felvonulás, és nem maradtak el a rendezvényt színesítő, nevetőgörcsöt okozó vetélkedők sem.