Hirmondo

2017. július 14.

Lovas legendák

Lovas legendák

Huszonöt év telt el azóta, hogy a néhai Tóth László és barátja, a marossárpataki Miholcsa József szobrászművész megálmodta és útjára indította az Incitato művésztábor lovasszekerét. A „fogat” a kilenc éve elhunyt mecénás nélkül is halad tovább: a lovak gyeplőjét lányai – hangsúlyosan Tóth Ildikó – vették a kezükbe, így Európa legegyedibb tematikus tábora 2017-ben elérkezhetett a negyedévszázados mérföldkőhöz, amire ezúttal a Lovas legendák felirat került. Ez ugyanis az idei tábor témája, melynek ideje alatt huszonöt művész fogott tollat, ecsetet, vésőt a kezébe, hogy legendákat álmodjon papírra, vászonba és fába.

Gyümölcsöző testvérkapcsolatok

Gyümölcsöző testvérkapcsolatok

Az elmúlt héten Hagyományaink, meséink és legendáink címmel szervezett a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Gimnázium és testvériskolája, a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 30 tanulója és 4 kísérőtanára számára diáktábort Csomakőrösön. Ennek célja pedig, amint azt Kátai Zsuzsa és Kustán Tünde kísérőtanároktól megtudhattuk, az anyaországi és sepsiszentgyörgyi tanulóknak a háromszéki mesékkel, mondákkal és legendákkal való megismertetése, valamint a két testvériskola tanulói között már meglévő kapcsolatok elmélyítése volt.

Együtt a természetért!

Együtt a természetért!

Lezárult a Hófehérke és a Gulliver Napközi Otthonok Együtt a természetért nevet viselő közös projektjének két évre tervezett, tartalmas foglalkozásokban bővelkedő színes időszaka. A nevelési terv ötletét a környezetszennyezés, természetrombolás és az óvodai környezeti nevelés követelményrendszerében nyomatékosított szemléletformálás hívta életre, és a Bagolyszárnyakon a környezetünkért jelmondatunk által meghatározott állásfoglalásunk kísérte végig.

Kis csapat nagy lélekkel

Kis csapat nagy lélekkel

Fennállása legfontosabb mérföldkövéhez érkezett a 2011-ben alapított sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgóklub, amely vasárnap az Astra Giurgiu ellen megkezdi szereplését az élvonalbeli bajnokságban. A piros-fehér mezes alakulat vezetőedzője, Suciu Valentin és két játékosa, a csapatkapitány Hadnagy Attila és a nemrég eligazolt Victor Astafei tegnap sajtótájékoztató keretében nyilatkozott a vasárnapi rajtról.