2017. március 17.

Vélemény

Egy főszerkesztő halálára

Az utóbbi hatvan év egyik legjelentősebb erdélyi magyar kultúrpolitikusa hunyt el a napokban Budapesten. Bodor Pál az anyaországban is rendkívüli pályát futott be, számunkra az azt megelőző kolozsvári és bukaresti évtizedei teszik igazán emlékezetessé.

Bővebben
Mézes, de nem édes
Aktuális
Mindent szabad, mint a bolondnak?

Mézes, de nem édes

Románia 2017-re is megkapta a feloldást a neonikotinoidok használatának tilalma alól. A csávázott vetőmagból sarjadó kultúrák ellen csak a méhészek tiltakoznak (noha az embereknek is jó okuk lenne rá), mert nagyarányú méhpusztulást okoznak. Deák Mihállyal, a Kovászna megyei méhészegyesület elnökével beszélgettünk.

Bővebben
Gólyaváró Rara Avis
Aktuális
Csak átrepültek, nem maradtak

Gólyaváró Rara Avis

Korábbi évekkel ellentétben, amikor Háromszéken már március első napjaiban is elfoglaltak egy-egy fészket a távolról érkező gólyák, idén a méretes madarak váratnak magukra. Mi ennek az oka?

Bővebben
Aktuális

RÖVIDEN

Szerda reggel Csernátonból értesítették a megyei rendőrséget, hogy egy lakásból ismeretlen tettes(ek) pénzt rabolt(ak).

Bővebben
Erdélyből a legjobbak
Aktuális
Történelmi vetélkedőn győzedelmeskedtek

Erdélyből a legjobbak

Az Erdélyi Magyar Televízió és az RMDSZ Oktatási Főosztálya által ötödik alkalommal rendezett Forradalom utca 48. című történelmi vetélkedőt idén a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum csapata nyerte. A részletekről Tóth Zoltán történelemtanár számolt be lapunknak.

Bővebben
Aktuális
Olcsón és rosszul dolgoznak a nyomdák?

Lesz tankönyv!

Pavel Năstase tanügyminiszter azt nyilatkozta, júliusi határidővel kell beszerezni a 2017–2018-as évre szóló tankönyveket, és szeptemberben minden gyerek padján ott lesznek az új kötetek.

Bővebben
Összegzés elégtételekkel
Aktuális
Eredményes közösségi összefogás

Összegzés elégtételekkel

Tisztán, vagyis adminisztrációs költségek nélkül több mint 1 millió lejt fordítottak a közösség javára ösztöndíjak, programtámogatás, illetve közösségi befektetések formájában – mondta a keddi, vissza- és előretekintő sajtótájékoztatóján Bereczki Kinga, a HKA alapítvány igazgatója. A kerek számok kapcsán az alapítvány fennállása óta bekövetkezett változásokra is felhívta a figyelmet.

Bővebben
Vélemény

Közeledik a XVI. EFIKOT

Elkezdődött a visszaszámlálás az Erdélyi Magyar Fiatal Közgazdászok és Vállalkozók Találkozójára (EFIKOT), március 22-ig lehet regisztrálni teljes jeggyel a konferenciára. A végleges program és az előadók listája már elérhető a rendezvény weboldalán (efikot.rif.ro).

Bővebben
Kultúra

AJÁNLÓ

Szombaton, március 18-án 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében Bertolt Brecht: A városok dzsungelében. Rendező: Porogi Dorka.

Bővebben
Fizess verssel!
Kultúra
A költészet nemzetközi napját ünneplik

Fizess verssel!

Március 20-án, hétfőn kedvenc versért, versidézetért teával, kávéval jutalmazzák a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjait. A kantai iskolában rendhagyó irodalomórát tartanak a költészet nemzetközi napja kapcsán, Dimény H. Árpád Levelek a szomszéd szobába című kötetét mutatják be 13 órától a diákoknak.

Bővebben
Balladák és tájak vásznon
Kultúra
Kiállítás az összetartozás jegyében

Balladák és tájak vásznon

Szerda este a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában, a március 15-i ünnepség keretében megnyitották Makó András Pakson élő festőművész Összetartozunk című kiállítását.

Bővebben
Kitüntették a néprajzkutatót
Románia
Kossuth Nagydíj Kallós Zoltánnak

Kitüntették a néprajzkutatót

„Mindig a magyarságért akartam tenni, soha nem a díjakért csináltam” – mondta az MTI-nek Kallós Zoltán néprajztudós, népzenegyűjtő, aki Kossuth Nagydíjat vehetett át szerdán az anyaországi Parlamentben a nemzeti ünnep alkalmából.

Bővebben
Románia

RÖVIDEN

Tanúként idézte be és hallgatta ki katonai ügyészség csütörtökön Ion Iliescu volt államfőt az 1989-es forradalom ügyében.

Bővebben
Újabb zászlócirkusz
Románia
„Nem is úgy volt” – mondja a csendőrség

Újabb zászlócirkusz

A csendőrség nem az Erdély-zászló használatáért bírságolta meg a kolozsvári március 15-i felvonulás négy résztvevőjét, hanem azért, mert a szervezők felszólítása ellenére sem hagyták el a rendezvény helyszínét – tudatta a hatóság közleményben csütörtökön.

Bővebben
Spanyol fölény a BL-ben
Sport
Ma sorsolják ki a negyeddöntős párharcokat

Spanyol fölény a BL-ben

Az Atlético Madriddal és az AS Monacóval teljessé vált a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntője, mindössze egy angol csapat van a legjobb nyolc között, éspedig a Sevillát búcsúztató Leicester City, amely pillanatnyilag 15. a húszcsapatos angol bajnokságban.

Bővebben
Bukarestben a Sepsi OSK
Sport
Kőkemény rangadót játszanak a mieink

Bukarestben a Sepsi OSK

Szombaton 11 órától a bajnoki címre esélyes éllovas, a Bukaresti Juventus otthonában igyekszik megvetni a lábát a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely a három pont reményében utazik a fővárosba. Egy esetleges győzelemmel négy pontra közelítenék meg a listavezetőt.

Bővebben
Sport

Sportajánló a hétvégére

Nem ígérkezik sétagaloppnak a bajnoki címvédő Sepsi–SIC hétvégi mérkőzése, a zöld-fehér mezesek szombaton 18 órától a Kolozsvári Egyetem otthonában rangadóznak a női kosárlabda Nemzeti Liga 27. játéknapján.

Bővebben
Sport

RÖVIDEN

A Kovászna Megyei Labdarúgó-szövetség a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) kezdeményezésére március 23-án, csütörtökön 16.30-tól 2003-ban született labdarúgók számára szervez válogatót.

Bővebben
Cseperedő
Irinyi János középiskolai kémiaverseny

Háromszékiek a döntőben

Az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Kémia és Vegyészmérnöki Intézetével közösen március 9-én szervezte meg az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny országos döntőjét Kolozsváron. A rangos megmérettetésen két háromszéki diákot díjaztak.

Bővebben
Magyar gimnazisták versenye
Cseperedő
Hét háromszéki diákot díjaztak

Magyar gimnazisták versenye

Az elmúlt hétvégén, március 10-12. között zajlott Szatmárnémetiben a gimnazisták számára szervezett V. Erdélyi Magyar Matematikaverseny (EMMV) országos szakasza. Háromszéket tizenhat diák képviselte, közülük heten jutottak tovább a nemzetközi döntőbe.

Bővebben
Cseperedő
A nagyszebeni országos döntőre készülnek

Első helyezéssel tértek haza

Első helyezést ért el a kovásznai 2-es számú óvoda csapata a Kiskurutty Oktatási és Művelődési Társaság szervezésében lezajlott 5. Kiskurutty Játéktanoda megyei döntőjén, a kézdivásárhelyi Csipkerózsika Óvodában.

Bővebben
Huszárok az oviban
Cseperedő
Hagyományőrző nap a kicsiknek

Huszárok az oviban

A Szegedi 3. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesületének tagjait látták vendégül a kézdivásárhelyi Benedek Elek Óvoda gyerekei. A huszárokat korhű ruhába öltözött asszonyaik is elkísérték.

Bővebben
Cseperedő

RÖVIDEN

A Székely Mikó Kollégium adott otthont a gimnazista diákok számára szervezett Vidám Versek Versmondó Vetélkedője megyei szakaszának.

Bővebben
Vadászbálban
Cseperedő
Mozaik

Vadászbálban

Tavaly novembertől idén januárig rendszeresen részt vettem vaddisznóhajtáson a Sugási-Vadas Vadászcsoporttal, annak érdekében, hogy természetes környezetükben tudjak medvékről fotókat készíteni egy leendő medvés könyvhöz. És elmondhatom, hogy több medvét láttam, mint vaddisznót.

Bővebben
„Egész életemben zenélni akarok”
Cseperedő
Újabb kihívások elé néz a tehetséges gitáros

„Egész életemben zenélni akarok”

Sikeres évet tudhat maga mögött Luppinger Attila „Lupi”, és az idei esztendő is izgalmasnak ígérkezik számára. A sepsiszentgyörgyi, hetedik osztályos srác tavaly a TV2 csatorna tehetségkutató műsora, a Kismenők elődöntőjéig jutott el, részt vett a Rock Fm rádió által szervezett New Kids on the Rock ifjúsági tehetségkutató versenyen, bekerült a gyerekekből álló zenekarba, és megjelent első önálló CD-je is.

Bővebben
Cseperedő

Protestáns iskolatörténet

Protestáns iskolatörténeti mozaik címmel március 17-én, pénteken 15 órakor a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriuma és a Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium szervezésében vándorkiállítás nyílik a sepsiszentgyörgyi unitárius templom közösségi termében (Kós Károly út 2. szám)

Bővebben
Vélemény

OLVASÓI LEVÉL

A Kézdivásárhelyi Sportegyesület tisztelt új elnökének, a titkár uraknak meg kellene mozdulniuk, mivel municípium vagyunk, Sepsiszentgyörgy után mi következünk a megyében.

Bővebben
Vélemény

Maradunk az innenső oldalon?

Talán ismerik a viccet, amelyben a tanító néni házi feladatként felhagyja Mórickáéknak, hogy hajtsanak végre egy jótettet. Másnap a nebulók mindnyájan arról számolnak be, hogy segítettek egy öreg néninek átmenni a túlsó oldalra.

Bővebben